Kávéval az időskori elbutulás ellen

Rendkívül fontos, hogy megismerjük azokat a módszereket, amelyekkel csökkenthető az Alzheimer-kór (Alzheimer’s disease, AD) kockázata, vagy legalább késleltethető a kialakulása. A humán epidemiológiai és az állati vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a koffein- vagy kávéfogyasztásnak ilyen megelőző hatása van.

Az időskori Alzheimer kór (Alzheimer’s disease, AD) alattomos betegség, de kialakulásának kockázata csökkenthető, vagy legalábbis késleltethető bizonyos módszerekkel. Bizonyos vizsgálatok kimutatták, hogy a kávé fogyasztásnak jobban mondva a koffein jótékony hatásaként késlelteti ennek a betegségnek a kialakulását.

Egy új tanulmányban dr. Gary W. Arendash és munkatársai azt vizsgálták, miszerint mennyire határozható meg a plazma koffein- és a biomarker szintje alapján a kognitív állapot megváltozása.

Esetkontrollos vizsgálatuk során 124 embert vizsgáltak, akik mind 64 és 88 éves korosztályba estek.

Első lépésben valamennyiükön elvégeztek egy sor neurológiai és kognitív tesztet és ezek alapján kezdetben három csoportra osztották őket. Ezek a normális (NOR), az enyhén kognitívan károsodott (mild cognitive impairment, MCI), és a demens (DEM). Vérükben megvizsgálták a koffein- és a biomarker szintet. A vizsgálat során 2-4 éven át minden évben felmérték kognitív állapotukat. Az eredmények alapján 5 csoportba sorolták a pácienseket:

  • kezdetben normális és az is maradt,
  • kezdetben normális, de később MCI-s,
  • kezdetben MCI-s és az is maradt,
  • kezdetben MCI-s, de később demens,
  • kezdetben demens, és az is maradt.

Az első vérminták elemzése alapján megállapították, hogy az MCI csoport tagjainak vérében számottevően alacsonyabb volt a plazma koffeinszintje, mint a normálisokéban (p>0,03). A Demens csoport tagjainak ez az érték (p>0,07) volt.

A későbbi vizsgálatok eredményei kimutatták, hogy azok, akik normálisból MCI-sek lettek a vérplazma koffein szintje 26%-al csökkent azokéhoz képest, akik normálisak maradtak, de ez a különbség a különbség a mindkét csoportra jellemző nagy interindividuális variabilitás miatt nem tekinthető jelentős változásnak.

Ellenben annak a 11 vizsgált páciensnek aki MCI-sből később demensek lettek a vérplazma kezdeti koffein szintje 51%-al volt alacsonyabb, mint akik MCI-sek maradtak.

A vizsgálatok azt mutatták, hogy az 1200 ng/ml koffeinszint fontos küszöbérték lehet. Ez napi szinten 3-5 kávé elfogyasztását jelenti, vagy 500 mg koffeinét. Az egereken végzett vizsgálatok is kimutatták, hogy a világ egyes részein átlagosnak mondható, napi 1-2 kávé elfogyasztása nem elegendő a demencia megelőzéséhez, illetve nem tudjuk azt sem, hogy a napi szükséges koffein mennyiséget egész napra elosztva érdemes-e fogyasztanunk- mondta dr. Arendash. Ám a vizsgálatok alapján, miszerint az MCI->MCI betegek felének vérében 1200 ng/ml-t sem érte el a koffeinszint, és mégsem váltak demensekké, kijelenthető, hogy vannak egyéb tényezők is melyek befolyásolhatják a demencia kialakulását. Ilyenek a kognitív és fizikai aktivitás, a napi antioxidáns bevitel gyümölcsök és zöldségek formájában, illetve a magas vérnyomás is.

Aktuális bejegyzések
Jogosítvány hosszabbítás azonnal, akár szombaton is

Jogosítvány hosszabbítás azonnal, akár szombaton is

Manapság a legtöbb ember már az új típusú, plasztik jogosítvánnyal rendelkezik. Ez a vezetői engedély egyben személyi igazolványnak is tekinthető. Amikor megszerezzük ezt a kártyát, általában az orvosi érvényessége 10 év.


Több páciensünk jelezte, hogy nem vette észre jogosítványának lejáratát. Manapság a legtöbb ember már az új típusú, plasztik jogosítvánnyal rendelkezik. Ez a vezetői engedély egyben személyi igazolványnak is tekinthető. Amikor megszerezzük ezt a kártyát, általában az orvosi érvényessége 10 év. Leggyakrabban rendőri intézkedés közben, a rendőr tájékoztatása után...

Nemzetközi utazásokkal kapcsolatos oltások

Nemzetközi utazásokkal kapcsolatos oltások

A fejlődő országokba utazók az itthonihoz képest kedvezőtlenebb, esetenként veszélyes közegészségügyi – járványügyi körülmények közé kerülhetnek. Ezeken a területeken számos olyan járványos betegség endémiás, amelyek az iparilag fejlettebb országokban gyakorlatilag már nem fordulnak elő, mások viszont, a klimatikus viszonyok miatt, eleve kizárólag a trópusokon lehetnek, illetve vannak jelen.

Felnőtteknek ajánlott védőoltások

Felnőtteknek ajánlott védőoltások

A védőoltások a köztudatban a gyermekek védelmére szolgáló beavatkozásként élnek, ám számos olyan védőoltás létezik, melyek a felnőtteket veszélyeztető fertőzések ellen nyújtanak immunitást.  

A védőoltások szükségessége

A védőoltások szükségessége

A fertőző betegségek kialakulásának megelőzésére a legjobb módszer a védőoltások alkalmazása. Számos, ma már kötelező védőoltással kivédhető betegség pár évtizede még sok ember életét követelte és rettegtek tőlük.


 

Kapcsolatfelvétel