Cukorbetegek jogosítvány hosszabbítása


  1. január óta a cukorbetegek 5 évre kaphatják meg a vezetéshez szükséges alkalmassági igazolást, míg az alacsony vércukorszintűek 3 évre.


A járművezetőket továbbra is két kategóriába sorolják. A 2. alkalmassági csoportba tartoznak a hivatásos járművezetők, a nem hivatásosok pedig az 1. csoportba.


Az 1-es csoportba tartozóknak 40 éves kor alatt 10 évente, 40-60 év között 5 évente, 60-70 éves kor között 3, és felette 2 évente kell, részt vegyenek egészségügyi alkalmassági vizsgálaton.


Hivatásos járművezetők esetében 45 éves korig 5 évente, 45-60 éves kor között 3 évente, afelett pedig 2 évente kell, részt vegyenek ilyen kivizsgáláson.

 

2011. január óta a cukorbetegek 5 évre kaphatják meg a vezetéshez szükséges alkalmassági igazolást, míg az alacsony vércukorszintűek 3 évre.

Aktuális bejegyzések
Jogosítvány hosszabbítás azonnal, akár szombaton is

Jogosítvány hosszabbítás azonnal, akár szombaton is

Manapság a legtöbb ember már az új típusú, plasztik jogosítvánnyal rendelkezik. Ez a vezetői engedély egyben személyi igazolványnak is tekinthető. Amikor megszerezzük ezt a kártyát, általában az orvosi érvényessége 10 év.


Több páciensünk jelezte, hogy nem vette észre jogosítványának lejáratát. Manapság a legtöbb ember már az új típusú, plasztik jogosítvánnyal rendelkezik. Ez a vezetői engedély egyben személyi igazolványnak is tekinthető. Amikor megszerezzük ezt a kártyát, általában az orvosi érvényessége 10 év. Leggyakrabban rendőri intézkedés közben, a rendőr tájékoztatása után...

Nemzetközi utazásokkal kapcsolatos oltások

Nemzetközi utazásokkal kapcsolatos oltások

A fejlődő országokba utazók az itthonihoz képest kedvezőtlenebb, esetenként veszélyes közegészségügyi – járványügyi körülmények közé kerülhetnek. Ezeken a területeken számos olyan járványos betegség endémiás, amelyek az iparilag fejlettebb országokban gyakorlatilag már nem fordulnak elő, mások viszont, a klimatikus viszonyok miatt, eleve kizárólag a trópusokon lehetnek, illetve vannak jelen.

Felnőtteknek ajánlott védőoltások

Felnőtteknek ajánlott védőoltások

A védőoltások a köztudatban a gyermekek védelmére szolgáló beavatkozásként élnek, ám számos olyan védőoltás létezik, melyek a felnőtteket veszélyeztető fertőzések ellen nyújtanak immunitást.  

A védőoltások szükségessége

A védőoltások szükségessége

A fertőző betegségek kialakulásának megelőzésére a legjobb módszer a védőoltások alkalmazása. Számos, ma már kötelező védőoltással kivédhető betegség pár évtizede még sok ember életét követelte és rettegtek tőlük.


 

Kapcsolatfelvétel